Varsói titkosszolgálat akcióban, első fejezet

Persze nem szeretném elkiabálni, de azt hiszem, ezúttal nem teljesen igaz a mondás, miszerint minden kezdet nehéz. Legalábbis én egy picit komplikáltabb első napra számítottam. De inkább kezdem a legelején. :)

Már nem is emlékszem egészen pontosan, de valamikor nyáron Csabival kitaláltuk, hogy elmennénk világot látni. Erre pedig mi sem alkalmasabb, mint az Erasmus ösztöndíj! Úgyhogy elkezdtünk házalni Dudásné tanárnőnél, aki az Óbudai Egyetem Mobility Center-ének vezetője. Félve mentünk oda, mert az egyetemen az a hír járja, hogy függetlenül attól, hogy mikor szeretne az ember lánya (és fia) külföldre menni ösztöndíjjal, csak és kizárólag áprilisban lehet jelentkezni. De tekintve, hogy vesztenivalónk nem volt, mégis megpróbáltuk. És lám, sikerült. Sokat jártunk a tanárnőhöz, mire minden papírunk meglett, és mire elintéztünk mindent, de a lényeg, hogy minden összejött.

Eredetileg autóval akartunk jönni, de a szibériai hideg miatt, ami az utóbbi pár napban elérte Magyarországot, inkább a vonatot választottuk. Nos, nem mondom, hogy keleti kényelem a fekvőhelyes éjszakai vonatozás, de talán így, fiatalságunk derekán még kibírható. Egy átlagos otthoni vonatfülke méretű a kabin, amiben 3-3 ágy van egymás fölött. Képzelhetitek, annyi hely sem volt, hogy fel tudjak ülni. A csomagoknak pedig végképp nem volt hely, nem is értem, hogy ezt hogy képzelték az okos mérnökök, akik ezt a vonatot tervezték... Márpedig 6 embernek, akik 700 km-t utaznak, nyilván nem egy icipici kézitáskájuk van. De legalább a lepedő új volt, és majdnem végig tudtam aludni az utat. :)

A vonatállomáson találkoztunk Maciek kettővel, aki ezen a héten helyettesíti a hivatalos mentorunkat (szintén Maciek). Helyettes Maciek nagyon kedves volt, elhozta a lakáskulcsainkat, hazakalauzolt minket, és megbeszéltük az esti sörözést :)

Arról pedig, hogy ott mi történt, a következő bejegyzésben fogok írni.

Addig is üdvözlet Nektek a messzi és hideg Varsóból: Timma